Rózsa Sándor születésének napja (1813)


Rózsa Sándor - az egyik legismertebb magyar betyár - 23 éves korában nem bizonyított váddal került a szegedi börtönbe. Szökése után futóbetyárrá lett és véres, hírhedt betyárkalandok sokasága kapcsolódott nevéhez.

Megölt két katonát, a makói csendbiztost, tanyákat rabolt ki, szarvasmarhákat, lovakat hajtott el. Mindezért állandó menekülésben, üldöztetésben volt része. Az alföld pusztáin, tanyáin bujkált, állítólag a Veszelka családnál talált gyakorta menedéket. 1845-ben kegyelmi kérvényt nyújtott be a királyhoz, miszerint szeretne becsületes életet élni, azonban a kérvényt elutasították.

1848 októberében a Honvédelmi Bizottmány mentelmével csatlakozott a szabadságharchoz 150 fos szabadcsapatával, ezt azonban fegyelmezetlenség miatt hamarosan feloszlatták. Rózsa Sándor Szeged környékén csikósnak állt és megnosült. A szabadságharc leverése után természetesen el akarták fogni. Bár sikerült elmenekülnie, azonban megint bujdosni kényszerült. Az a hír járta róla, hogy forradalmi szervezkedés irányítója. Elfogatása érdekében szokatlanul magas, 10000 pengo vérdíjat tuztek ki a fejére. Sokáig ennek ellenére sem sikerült kézre keríteni, mígnem 1857-ben komája, bizonyos Katona Pál szegedi tanyás gazda kiadta a pandúroknak.

Tárgyalását 1859 februárjában tartották. A szabadságharcban való részvétele óta nagy népszeruségnek örvendo betyárt nem merték kivégeztetni, az ítélet életfogytig tartó börtön lett. 1868-ban amnesztiával szabadult. Szabadulása után megpróbált becsületesen élni, de az eloítéletek ezt szinte lehetetlenné tették. Így hát megint összeszedte cimboráit. Postakocsikat, vonatokat raboltak ki. Végül megint elfogták. Hosszas vallatás után eloször halálra, majd életfogytig tartó rabságra ítélték. A börtönben szabóság, illetve késobb gyengesége miatt harisnyakötés volt a munkája. Egészsége azonban nagyon megromlott, s 1878 novemberében gümokórban halt meg a szamosújvári fegyházban.

Irodalmi igényu feldolgozások (Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond) mindegyike felhasználja a szájhagyományban és a ponyvákból ismert kalandokat. Rózsa Sándor alakjához kötodnek más betyárok által elkövetett tettek is. A legkülönbözobb balladákat énekelték nevével, de egyet sem lehet konkrétan Rózsa Sándor kalandjával azonosítani. A legközismertebb „Bakony erdo gyászban van, Rózsa Sándor halva van…” kezdetu, amelyet korábban különbözo betyárok nevével énekeltek. Közönséges kocsmai verekedés áldozatáról szól. A Dél-Alföldön, elsosorban Szeged környékén gazdag a Rózsa Sándorral kapcsolatos balladaköltészet.

Forrás: http://hu.wikipedia.org